Érdi Sóbarlang

Történetünk:

1 éves korú lehettem, amikor az orvosok azzal sokkolták a szüleimet, hogy „a kisgyerekük allergiás asztmás”.

Na, de mégis mire? – kérdezték a szüleim… Hát mindenre – hangzott a válasz, azaz kutya/macskaszőrre, porra, atkára stb.

Egészen fiatalon elkezdődött a gyógyszeres „kezelésem” – ami abból állt, hogy inhalálnom kellett az egyik gyógyszerrel napi 3x, egy másik gyógyszert napi 2x kellett bevennem, a harmadik féle tablettát szintén napi 3x.

Annyi gyógyszert kaptam, hogy 6 éves koromra azt volt a karácsonyi kívánságom, hogy ne kelljen több gyógyszert szednem. 🙁

A legszomorúbb az egészben, az volt, hogy azt a gyógyszert, amit az orvosok felírtak, azóta betiltották, mivel összeomlasztja a gyerekek tüdejét..:(

Mondanom sem kell, hogy máig nem hatott a “kezelés”…

Na, ezt nem akartam a gyerekemnek! Ezért úgy döntöttünk a feleségemmel, hogy mindent elkövetünk, hogy a gyerekünkkel ez ne történjen meg. Ezért már 1 hónapos korától Sóbarlangba jártunk.  Száraz befúvásos, párásítós, Parajdi téglás, Himalája téglás.. voltunk minden félében.

Elég macerás volt ezekre a szeánszokra eljutni, mivel Érden nem volt sóbarlang, így át kellett járnunk más városokba és 2 etetés, altatás között, időpontra menni, a bent töltött egy órával már azért elég szép kis 2-3 órás programmá kerekedett. Nem értettük, hogy egy ilyen nagy városban mint Érd, hogyan nincsen sóbarlang?!

Ekkor döntöttünk úgy, hogy nyitunk egyet Érden! 🙂

Martin lassan 4 éves lesz, de még szerencsére hírből sem ismeri sem az allergiát, sem az asztmát, Kruppos rohamunk egyszer sem volt, de még szerencsére a betegséget sem nagyon, pedig már lassan 1 éve óvodás:) …..tudom, hogy ez még változhat, de , így legalább az első 4 évet már biztos betegség nélkül megúsztuk:)

De még továbbra is reménykedünk és szorgosan sóbarlangozunk! 🙂

Érdi Sóbarlang
Privacy Overview

This website uses cookies so that we can provide you with the best user experience possible. Cookie information is stored in your browser and performs functions such as recognising you when you return to our website and helping our team to understand which sections of the website you find most interesting and useful.